Úgy érzed, az életed kész katasztrófa? Nem érted, miért kerülsz mindig pocsék helyzetekbe? Időnként hosszan fürdőzöl az önsajnálatban? Ideje búcsút venni az áldozati szereptől!

A munkám esszenciáját a történetek, a titkok és felismerések adják. Reménytelen helyzet nem létezik, akkor azonban nehéz továbblépni, amikor valaki megmásíthatatlan igazságként közli, hogy nem képes zöldágra vergődni a nehézségeivel. Ott ragad egy kátyúban, és onnantól nem tesz mást, mint sajnálkozik.  Belőle lesz a panaszkodó. Minden helyzetben rosszul érzi magát, mégsem lép ki egykönnyen belőlük. Dagonyázik az önsajnálatban, és másoktól is együttérzést remél. Mintha élvezné ezt a környezete számára is nyomasztó állapotot. Vajon miért süpped bele valaki ebbe a szerepbe?

Csalódás, mint igazodási pont

Az áldozat típusra jellemző, hogy fél az elutasítástól, kerüli a konfliktushelyzeteket, úgy érzi, nem ő felel az események alakulásáért. Értéktelennek és szerethetetlennek látja magát, elnyomja magában a fájdalmat és ettől folyton sértettnek tűnik, ezzel sokszor bűntudatot ébresztve másokban.

Az áldozat szerepbe süppedés oka többnyire az önbizalom hiánya, vagyis az áldozat azt hiszi, nem elég értékes ahhoz, hogy megbecsüljék. Ez legtöbbször nem tudatos, mert bár kétségbeesetten vágyakozik a boldogságra, ismétlődően (és fájdalmasan) azt tapasztalja, hogy már megint nem azt kapta, amit várt. A mai modernkori áldozati szerephez nem kellenek középkori drámák sem. Elég, ha egy nő sorozatosan úgy érzi, nem becsülik meg a kapcsolataiban, és mindig ő húzza a rövidebbet. Mire összegyűjti a bátorságát a szakításhoz (ha csak meg nem előzi a társa), addigra egy érzelmileg kifacsart csődkupacnak érzi magát. Ez is tipikus áldozati tulajdonság: bár másokkal megosztja, mennyire szerencsétlennek érzi magát, éppen azzal nem, akit minden baja okozójaként tart számon. Számukra az újabb kudarc is egy igazodási pont, hiszen ebben nem csalódhatnak. Ha minden összeomlik, ha a kapcsolat tönkremegy, ha megint befuccsol a fogyókúra, ha ismét őt veszik elő az értekezleten, akkor tulajdonképpen semmi kiszámíthatatlan nem történt. Azt kapta, amire mindvégig tréningezte magát, mintha ettől a sérülések feldolgozása is könnyebben menne…

Kudarc szavatolva?

Aki áldozati szerepbe kényszeríti magát, az minden helyzetben képes előállítani a hiányérzetét. Ez különösen gyakori azoknál, akiket gyerekkorukban folyamatosan kritizáltak, és rendszeresen az orruk alá dörgölték, hogy a „semmire sem vagy jó”, „a kutyának sem fogsz kelleni”. Mert honnan tudná egy gyerek, hogy az, aki permanensen leértékel, leszól másokat, az azért teszi, hogy ő maga felértékelődjön? Felnőttként persze már más fajsúlyú ellenfélként állunk az ilyen lekicsinylő megjegyzésekkel szemben, a gyerek viszont úgy érzi, hogy ha ilyenkor ellenszegül, elveszti a szülei, rokonai, tanárai szeretetét. Viszont az önszeretet és a szülői szeretet ütközeteiben kifejlődik negatív énképe, ami aztán – rosszabbik esetben – sok éven át elkíséri. Hiszen neki a szeretet eggyé válik a megfelelni akarással, és ez azt is előidézheti, hogy később képtelenné válik a szeretet elfogadására, hiszen nem hiszi el, hogy méltó rá. Hasonlóan lesz a sikerrel és az elismeréssel is. Idő előtt feladja a törekvéseit is, mert nem azt gondolja, nem elég erős és nem is méltó arra, hogy küzdjön a testi-lelki jóllétéért.

Az áldozat típusra egy fontos felismerés vár: amíg ő nem hiszi el, hogy méltó a szerelemre, sikerre, karcsúságra (stb.), addig olyan események fognak sorjázni az életében, amelyek ennek ellenkezőjét erősítik benne.

6 tanács, hogy kilépj az áldozatszerepből 

1. Ha eddig mindenre rábólintottál, egyszerűen csinálj valami mást! Kérdezz vissza, kételkedj, mondd el, te hogy látod: a lényeg, hogy ne cselekedj úgy, ahogy mindig szoktál a hasonló helyzetekben. Amint a rendszer egyik eleme változik, az egész rendszer változik.
2. Ha nem akarsz valamit csinálni, ne engedj a nyomásnak! Légy határozott! Ne felejtsd el, mindenkinek joga van nemet mondani.
3. Gyakorold az önérvényesítő testtartást! Húzd ki magad, szegd fel az álad, nézz határozottan a másik fél szemébe.
4. Ha úgy érzed, már megint „bántanak”, képzelj magad köré egy védőpajzsot, amely nem engedi át a sértő megjegyzéseket. Erősítsd magadban, hogy ez a pajzs felfogja a sértéseket, és azok nem érnek el hozzád!
5. Gondold át és írd le azokat a hiedelmeket, amelyek szerinted meggátolják azt, hogy boldog légy. Például: „Nem vagyok elég csinos ahhoz, hogy észrevegyenek”. Vagy „Nem vagyok elég tehetséges ahhoz, hogy elismerjen a főnököm.” Utána tedd fel magadnak a kérdést: Valóban így van? Nem lehetséges, hogy ezeket te vésted kőbe magadnak?
6. Idézz fel egy helyzetet magadban, amit túlreagáltál. Most térképezd fel azt a határvonalat, ahol meg kellett volna állnod, és a legközelebbi hasonló szituációban törekedj arra, hogy ezúttal már ne lépd át!