Életmódtervező Blog

SÚLYVESZTŐHELY

SÚLYVESZTŐHELY

BÚCSÚ ÉS ÜDV!

2015. április 04. - ÉletmódCoach

 

Kedves Látogató!

 

Nagy öröm számomra, hogy olvasod/követed a blogomat.

Egyértelműen az alakformáláshoz köthető posztok vitték a prímet, és látható, hogy az írásaimnak létjogosultsága van és talán sokatoknak adnak ötleteket. 

Nem is hagyok fel vele, csak éppen egy helyre "költöztetem" a bejegyzéseimet, ez pedig a weboldalam, az eletmodtervezes.hu oldal, ahol például a MÉDIATÁR menüpontban a magazinokban megjelent írásaimból tallózhattok, megnézhetitek a televíziós szerepléseimet, elolvashatjátok a kedvenc interjúimat. A reményeim szerint folyamatosan bővülő LETÖLTHETŐ ANYAGOK menüpontban pedig hasznos segédleteket találtok az életmódtervezéshez. 

A tavalyi SZEXI HAS PROGRAM sikerén felbuzdulva idén is belevághattok velem egy formajavító programba, ami a HASS A TESTEDRE! nevet kapta, és az első részei már olvashatóak az Életmódtervezésen, valamint a facebookon.

A program május végéig segít titeket a tudatosság kialakításában, a testi-lelki állóképesség kialakításában. 

Köszönöm eddigi bizalmatokat és remélem, hogy a jövőben is találkozunk! :-)

 

Bakos Zsuzsi

 

logo.png

 

 

 

NEKED A MÉRLEG MONDJA MEG, HOGY KI VAGY?


id-100120653.jpgNéhány évvel ezelőtt találkoztam először a természetes testsúly fogalmával, és annyira magával ragadott a gondolatisága, hogy tartottam is néhány ilyen tréninget.  Már csak azért is találtam testhezállónak ezt a megközelítést, mert az ideális testsúlyért folytatott küzdelem gyakran csak távolabb visz minket attól, amilyenek lenni szeretnénk.

 

Tudatalattink új fénybe helyezheti a fogyókúrát – legalábbis erre épít a természetes (vagy egyéni) testsúly módszer, amely segít a fogyáshoz szükséges holtbiztos alibi megtalálásában, valamint abban, hogy önmagunkkal harmóniában váltsunk életmódot.

Nincs olyan nő, aki ne kívánkozna időnként egy másik súly(csoport)ba. Csak a legelszántabbak tartanak ki az álomsúlyig, de amint felhagynak a spártai elvekkel, szép lassan visszahíznak, miközben észre sem veszik, hogy újra a bevásárlókocsiba hajítják a kedvenc csokijukat.

Dietetikus szakemberek szerint mindössze minden tizedik fogyókúrázó őrzi meg új vonalait. És habár némi taktikai hadviseléssel és nagy adag kitartással megtalálható az optimális testsúly, sokan nem találják az arany középutat a habzsolás és a koplalás között. Örökké harcban állnak önmagukkal. Éhezés. Önutálat. Bűntudat. Torzuló énkép. Falásrohamok. Csalódottság. És szép lassan elfelejtik, milyen volt békében élni a testükkel.

 

Számok bűvkörében

BMI, GI-index, kilojoule, körméret, ideális testsúly – még a kevésbé gyakorlott diétázók számára sem csengenek idegenül ezek a fogalmak. Manapság kerek-perec megmondják, mennyi lehet a derékbőségünk, hány kalóriát fogyaszthatunk naponta, és heti hány percet kellene sportra áldoznunk ahhoz, hogy többé-kevésbé formában maradjunk.

A természetes testsúly azonban mentes minden elvárástól, görcstől, megfelelni akarástól. Abban segít, hogy visszakormányozzon a testünk feletti önrendelkezéshez.

Legfontosabb ismérvei pedig:

-         Érezni kell, nem elérni!

Nem számok, vagyis nem a mérleg nyelve határozza meg, amelyek csak eltávolítanak, elidegenítenek magunktól. Gondoljunk csak arra, mennyire magunkba tudunk roskadni, ha többet mutat a reméltnél.

-         Rugalmas!

Az emberi test élő anyag, és életszakaszonként változik. Reagál a hormonális változásokra, a stresszre, de még az alvásproblémákra is.  Egyéni testsúlyunkat a jelen körülményei egyensúlyozzák ki, így nem kapcsolható egyetlen általános rendszerhez, normához sem.  

-         Általunk, és nem mások által meghatározott.

Ez az a testtömeg, amit el tudunk érni, és meg tudunk őrizni, és amit adott életszakaszunkban/helyzetünkben megfelelőnek értékelünk.

-          Nem ismer bűntudatot!

Az ideális testsúly eléréséhez gyakran társulnak olyan fogalmak, mint a fegyelem vagy az önkontroll. Hosszútávon azonban a tudattalan a legerősebb rendszer. Ezért vérzik el sok diétázó a túl szigorú szabályok között, ráadásul mintha ez nem volna elég, gyengülő akaraterejükhöz gyorsan betársul a bűntudat.  A természetes testsúlyhoz viszont kellemes érzések és nagy adag motiváció társul.

 

Akaraterő – két alakban

Nincs mit szépíteni, kudarcaink hátterében leggyakrabban az akaratgyengeség áll. Vagyis magunk állítjuk elő a kudarcot, így kár a lelkünket az „én még a levegőtől is hízom” típusú gyatra kifogásokkal kenegetni.

Ugyanakkor nagy különbség van az akaraterő két formája között. Míg az önkontrollal háttérbe szorítjuk egyéni kívánságainkat, addig az önszabályozás olyan viselkedést takar, amely nem esik nehezünkre.  Az olyan elhatározásokat, mint a fogyás, úgy vihetjük sikerre, ha az ez utóbbira hagyatkozunk, amelyet nem a kényszer, hanem az önmagunkhoz való hűség, és a szabad cselekvés képessége működtet. Tulajdonképpen ez az önszabályozó akaraterő a természetes testsúly pszichológiai bázisa. Csak akkor tudunk jól tervezni, dönteni és cselekedni, ha megértjük, hogyan irányíthatjuk az akaratunkat. Többek között erről is lesz szó a Súlyvesztő Tréningen, ahol te is közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy megtaláld a természetes testsúlyodat.

 

3 SZUPERKÉPESSÉG AZ ÉLETMÓDVÁLTÁSHOZ

id-100217353.jpgAz életmódváltás témáját általában úgy közelítjük meg, hogy számba vesszük diétás lehetőségeinket, vagy nagy elánnal elkezdünk sportolni. Miért buknak el ezek a próbálkozások? Mert rossz a sorrend! Először is fel kell ébresztenünk magunkban azt az embert, aki elég fontossá válik saját maga számára ahhoz, hogy arcába röhögjön a zavaró körülményeknek. Hogy amikor minden dőlni látszik, akkor se adja fel. 

 

 

 

1. MEGLÁTNI A LEHETŐSÉGEKET

Ó, azok a fránya körülmények! Sokszor mondom viccesen, hogy a kifogásokból akár disszertációt is írhatnék, annyi variációjukat hallottam már olyan emberektől, akik váltig állították, hogy tenni akarnak valamit, aztán mégse tettek. A legnagyobb főbűnös általában a célt nem támogató környezet: a kiállhatatlan főnök, a családtagok, akikre főzni kell, a szülők a rossz génjeikkel, az időjárás, az izomláz, az izmok nem létezése, a sarki cukrászda, a csokifüggő kolléganő, stb.

A kifogást keresni sem kell, az terem minden bokorban. Ne a gondosan legyártott ürügyeidre, a hiányosságaidra, netán a nehézségekre koncentrálj – utóbbiak egyébként is kivédhetetlenek, és sokkal inkább az a kérdés, hogyan viszonyulunk hozzájuk -, hanem a lehetőségeidre!

Csak mert LEHETŐSÉG is terem minden bokorban!

 

2. ELHAGYNI A KOMFORTZÓNÁT

Milyenek azok a karakterek, akik annyira elvarázsolnak minket a filmvásznon? Pontosítok: milyen pályát futnak be? Biztos vagyok benne, hogy ha csak ülnének és csipszet eszegetnének némán, nagyon hamar átkapcsolnánk egy másik csatornára. Az igazi hősök, akikből egyszer példakép lesz, egyszer biztos elbuknak. Kicsit sajnálgatják magukat, jönnek a lehúzott redőnyök mögötti, alkoholgőzös- kesergős jelenetek, aztán jön az újjászületés. Az elszenvedett pofon arra készteti őket, hogy szélesítsék a látókörüket, és lépjenek ki a komfortzónájukból. Míg a való élet hősei ebben a fázisban olykor eltöltenek 1-2 évet is, a filmhősnek fenn kell tartani az érdeklődésünket, tehát ugrik a nagy semmibe, kockáztat, kísérletezik, új benyomásokat szerez. És ebből mindig profitál, majd pedig végül learatja a babérokat.

Ilyen egyszerű volna? Igen! Mindannyiunkban él egy kényelmes belső szabotőr, aki tesz arról, hogy lehetőleg ne hagyjuk el a komfortzónánkat. Ahhoz, hogy elhallgattasd őt, két dolgot kell tenned: bármilyen ismeretlen terepre is merészkedsz a változásod érdekében: KOCKÁZTASS, AZTÁN ÉLVEZD, AMIT CSINÁLSZ!  

comfort-zone.jpg

 

3. TUDATOS KAPCSOLÓDÁS ÖNMAGADHOZ

A célok fontosak, de a hozzájuk vezető út alapkövei az érzések, mérföldkövei pedig a cselekedetek. A pozitív érzések gyorsítanak, a rossz érzések arra ösztökélnek, hogy lassíts, megtorpanj, vagy esetleg vissza is fordulj. Ha megengeded másoknak, hogy megmondják, hogyan kell érezned, akkor elveszíted az erődet. Te döntesz!

Az életmódod változtatására a legjobb módszer az önmagadhoz való tudatos kapcsolódás. Figyeld meg, hogy a különböző helyzetekben inkább a negatív érzések ellen menekülsz, vagy a pozitív érzéseket keresed? Vegyük például a tested átalakítását. Azért szeretnél változni, hogy ne utáld annyira a tükörképedet, vagy azért, hogy jobban szeresd? Amikor felteszed magadnak a kérdést, hogy MI A CÉLOM? - milyen válasz kerekedik ki ösztönösen?

BARÁTKOZZ MEG AZ ÉRZÉSEIDDEL, mert jó irányba fognak vezetni!

 A szuperintenzív SÚLYVESZTŐ TRÉNINGEN ebben is segítek Neked!

MUTASD, MIRE VÁGYSZ!

24753324_s.jpgVan egy anekdota, amit gyakran elmesélek a tréningeken rámutatva, milyen viszonyulással érdemes belevágni a terveink megvalósításába. Amikor megkérdeztek két kőművest, mivel foglalkoznak éppen, az egyik így válaszolt: "Falakat húzok fel". A másik viszont ezt felelte: "Katedrálist építek!" Ugye érzed a különbséget?

Bármibe is szeretnél fogni, bármin is szeretnél változtatni idén, látnod kell, hová akarsz eljutni. Nem baj, ha még nincs előtted minden egyes lépés, de lényeges, hogy az elhatározásaid szilárd alapokon nyugodjanak.

Író emberként maradéktalanul hiszek „a szó elszáll, az írás megmarad” elv erejében.

Íme, négy remek technika, amelyeket én is előszeretettel alkalmazok a coaching ülések és a tréningek során, és neked is hasznodra lehetnek az idei célkitűzéseid megalapozásában.

Tovább

ÉLETMÓDTERVEZŐ KÖNYVEK KARÁCSONYRA

Közeleg az új év, és vele együtt jönnek a fogadkozások. Jól ismerem ezt a fellángolós időszakot, ilyenkor megsokszorozódik a felém záporozó kérdések száma is: hogy kezdjem el,  mit mozogjak, egyáltalán hogyan csináljak rá időt. Mivel még tart az ajándékozási láz, arra gondoltam, összeállítok egy kis ajánlót nektek a kedvenc könyveimből, amelyek nagy hasznotokra lehetnek az életmód változtatás során.

A felkészülésnek – jó esetben – mindig van egy információgyűjtési szakasza. Ilyenkor tájékozódunk a lehetőségekről, sok mindent elolvasunk, kivágunk, beteszünk a kedvencekbe. Persze önmagában a tudás bővítése még nem garancia arra, hogy be is indul valami, de azt hiszem, a következő könyvekben van annyi potenciál, hogy tettekre sarkaljanak.

 

konyvajanlo2.jpg

 

Tovább

A SZÍV BÁTORSÁGA

"Számolatlan sebet, horzsolást kaptam, ám egy idő után már nem akartam takargatni őket. A részeim lettek, megtanítottak meglátni a lényeget és erősebbé tettek. Páncélt építettem, hogy aztán lebonthassam. Volt, hogy naponta háromszor vettem fel a páncélt és háromszor törtem szét." Életmód egyperces, ami ezúttal többperces lett. 

"Az ész figyelmeztet arra, mit kell elkerülnünk, de a szív mondja meg azt, hogy mit kell cselekednünk." (Joseph Joubert)

 

durchstarten.jpg

 

Az eszem az "okosabb", a szívem viszont az elszántabb, és SZÍVesebben vagyok néha elszánt, mint okos. Régebben óvatosabb voltam, manapság inkább ösztönösen cselekszem, és merészebbek a választásaim. És ahogy rátaláltam a bátorságomra, egyre inkább önmagam lettem.

Tovább

FOGADOK, HOGY LEFOGYSZ!

Pénzre váltanád leadott kilóidat? Az Egyesült Államokban a fogyi-fogadásos applikációk és weblapok máris nagy népszerűségnek örvendenek.

 

Hogy is működik? A regisztráció után tagjaivá válunk egy fogadóközösségnek, de „nevezhetjük” egy barátunkat vagy kollégánkat is. A fogadás lényege, hogy egy bizonyos időn belül a súlyunk meghatározott mértékű csökkentését tűzzük ki célul. Például azt, hogy négy hét alatt megszabadulunk a testtömegünk 4 százalékától. Minden játékos befizet egy összeget a közösbe, és mindenki, aki valóban célt ér, vastagíthatja a pénztárcáját. Esetenként a sikertelenségünkkel is nemesen cselekszünk, mert az elbukott pénz jótékonysági szervezetekhez kerül.

dietwetten.jpg

 

Tovább

ITT ÉS MOST

Mennyi időt pazaroltál már el arra, hogy a megváltoztathatatlan múlton rágódtál vagy a még elérhetetlen jövőről ábrándoztál? Fontos a múlt értékelése, és a vágyott jövő képe is, de a legfontosabbak a megvalósulásra irányuló tervek. Ebben a pillanatban is tehetsz valamit!

 in-the-moment.jpg

Álmodozni jó és kell, de ha folyton valahol a távolban kalandozunk, elfelejtünk élni, és ami ennél is rosszabb, elfelejtünk cselekedni. Ha arra vágysz, hogy valami változzon, ragadd meg a jelent – hiszen a múlt már elmúlt, a jövő pedig még nem jött el.

Lehorgonyozni a jelenben

Bizonyára előfordult már veled, hogy látszólag belemélyedtél egy tevékenységbe, ám a gondolataid messze jártak. Ezzel nem vagy egyedül, hiszen legtöbben folyamatosan olyan dolgokon törjük a fejünket, amelyek már megtörténtek, vagy csak meg fognak történni. Ezzel önmagában nem is lenne baj, ha rosszkedvünk, lehangoltságunk és aggályaink jó része nem a már/még nem létező dolgok felidézéséből fakadna. Ha viszont megtanuljuk, hogyan maradhatunk a jelenben, lehetőségünk nyílik új módon megfigyelni magunkat. Első lépésben ki kell szakadnunk ábrándvilágunkból.

Tovább

NE ÁLLJ A SAJÁT UTADBA!

Bő másfél évtizede dolgozom női lapoknak és ez idő alatt legalább egymilliószor leírtam már, hogy szeresd önmagad, tégy az álmaidért, bízz a képességeidben, szerezd meg, amit akarsz. A könnyed, hogyan szerezzük meg a pasit X nap alatt cikkektől, a hogyan-fogyózz-tisztességesen típusú eposzokon át vezetett az utam idáig. Mert hogy miközben én is fejlődtem, változtam, csiszolódtam, rájöttem, hogy nem csupán szavakra van szükségünk, hanem életérzésekre. Ez a legfőbb oka annak is, hogy leveszünk egy magazint a polcról, hogy hűek vagyunk egy bloghoz, vagy ragaszkodunk egy könyvszerzőhöz. Mert valamit hozzáad a világunkhoz, mert kivehetjük belőle azt, amire éppen szükségünk van.

 

livingfree.jpg

 

A coachingban van egy nagyon jó technika, ami a legtöbbször varázslatosan működik. A klienstől azt kérem, képzelje el, hogy reggel felébred, és megtörtént vele az áhított csoda, amitől az élete új színezetet kapott. Aztán megkérdezem, hogy érzi most magát? És ő azáltal, hogy vizualizálja, felidézi, részleteire bontja az eseményt, egy kicsit meg is éli. Ettől pedig felélénkül és új energiákat kap a megvalósításhoz. És aztán kilép az ajtón és elkezd dolgozni az álmaiért.

Tovább

Címkék

2013 (1) ajánló (1) alakbiográfia (1) alaktípusok (3) áldozatszerep (1) álomfal (1) bátorság (1) belső béke (1) bioritmus (1) body&mind (1) boldogság (1) bőrszépítés (1) búcsú (1) célkitűzés (1) céltudatosság (1) cikkajánló (1) coaching (8) csoda (1) cukor (1) cukoréhség (1) diéta (2) dietetikus (2) Dukan (1) edzésterv (1) egyensúly (2) ekcéma (1) elengedés (2) életérzés (2) életmódcoaching (3) életmódszemlélet (1) életmódtervezés (1) életmódváltás (10) életmód egyperces (1) elhízás (3) embodiment (1) energia (2) energiabomba (1) energiahiány (1) énidő (1) erőforrások (1) ész és szív (1) fehérjeturmix (1) félelem (1) felkészülés (4) fitnesztrendek2014 (1) fitspiration (1) fogadalom (1) fogyi-fogadás (1) fogyókúra (3) futás (2) GI diéta (1) globesity (1) google (1) gyakorlatok (3) gyaloglás (1) gyorsstratégiák (1) haslaposítás (7) határkezelés (1) hatékonyság (1) heidi (1) HeidiKlum (1) hizlalószokások (2) Horace Fletchert (1) hőségtippek (1) időmenedzsment (2) inspirációs eszközök (1) írásterápia (1) itt és most (1) játékos önismeret (1) jóga (1) karácsony (2) karrier (1) kazein (1) kérdések (1) komfortzóna (1) könyvajánló (1) korlátozóhiedelem (2) küldetéstudat (1) laktóz (1) lélektippek (1) lélektréning (5) lelkierő (1) lista (2) meghívó (1) megújulás (1) mentáltréning (4) mikulásbuli (1) minifogyi (1) minitréning (1) motiváció (11) narancsbőr (1) nassolás (2) Ne-Csináld-Lista (1) NőkLapja (2) nomilk (1) nyaralás (1) nyíltnap (1) olcsósport (1) önbizalom (2) öncoaching (2) önfegyelem (1) önfejlesztés (1) öngyógyítás (1) önismeret (5) önmarketing (1) önmotiváció (1) otthonitorna (1) paleo (1) pihenés (1) pilates (1) programajánló (1) puffadás (1) sebezhetőség (1) siker (5) stresszevés (1) stresszkezelés (3) súlycsökkentés (1) súlykontroll (1) súlylabda (1) súlytartás (1) súlyvesztőklub (4) Súlyvesztő Tréning (1) svédasztal (1) szabotőr gondolatok (1) személyiségfejlesztés (4) szenvedély (1) szeretetnyelvek (1) szerződés (2) SzexiHasProgram (8) szuperélelmiszerek (1) szuperképességek (1) szupervízió (2) tanácsadás (1) táplálkozás (11) táplálkozás-pszichológus (1) táplálkozás tévhitek (1) természetes testsúly (1) testedzés (8) Testőr (1) testtudat (1) tévhitek (1) túlevés (1) vágytabló (1) válság (1) változás (1) vonzástörvénye (4) William Banting (1) Címkefelhő

Archívum

Egyéb

süti beállítások módosítása