Életmódtervező Blog

SÚLYVESZTŐHELY

SÚLYVESZTŐHELY

FOGADOK, HOGY LEFOGYSZ!

2014. november 25. - ÉletmódCoach

Pénzre váltanád leadott kilóidat? Az Egyesült Államokban a fogyi-fogadásos applikációk és weblapok máris nagy népszerűségnek örvendenek.

 

Hogy is működik? A regisztráció után tagjaivá válunk egy fogadóközösségnek, de „nevezhetjük” egy barátunkat vagy kollégánkat is. A fogadás lényege, hogy egy bizonyos időn belül a súlyunk meghatározott mértékű csökkentését tűzzük ki célul. Például azt, hogy négy hét alatt megszabadulunk a testtömegünk 4 százalékától. Minden játékos befizet egy összeget a közösbe, és mindenki, aki valóban célt ér, vastagíthatja a pénztárcáját. Esetenként a sikertelenségünkkel is nemesen cselekszünk, mert az elbukott pénz jótékonysági szervezetekhez kerül.

dietwetten.jpg

 

Valódi ösztönző erő?

A fogadások általában felébresztik a becsvágyat a résztvevőkben, hiszen a pénznyeremény kilátása extra motivációt jelent. Nem véletlenül örvendenek nagy népszerűségnek a drága ajándékokkal és utazásokkal kecsegtető fogyókúrás versenyek. Az életmódváltás folyamán fontos az önjutalmazás, itt viszont mások gondoskodnak arról, hogy busásan megérje teljesíteni, vagyis megszabadulni az amúgy is ellenséges kilóktól, a konkrét, jól körvonalazható célok pedig mindenképpen extra lökést jelentenek a legtöbb fogyni vágyó számára. Még azok számára is, akiknek az új életet magával hozó új külső nem jelentene elég vonzó célt.

A támogató erő a fogyásfogadásos oldalakon is megjelenik, hiszen a résztvevők egymást is buzdíthatják. Előkapják az okostelefont és a jótékony fenékberúgás tálcán érkezik. Végül azonban mindenki maga dönt arról, komolyan veszi-e a dolgot, és korrekten beszámol-e a sikeréről (vagy kudarcáról). Aki lapít, nem csak a többieket, hanem saját magát is becsapja.

A portálokon egy legkisebb letéttel lehet játékba lépni, mondjuk 25 dollárral. Egyetlen fogadásban akár több százan is részt vehetnek, ezért a nyertesek szép összeget kaszálhatnak. Ha pedig mindenki nyer, akkor is pénzüknél lesznek, hiszen kivehetik az induló összeget.

 

Mindennek ára van!

Hol látom én mindennek a hátulütőjét? Kérdés bennem, hogy a fogadás lejártával, mondhatni immár ingyen elegendő motivációt tudunk-e meríteni ahhoz, hogy megtartsuk az elért súlyt? Hogy képesek vagyunk-e meglátni azt, hogy már az egészségesebb, tudatosabb életvezetés is nyeremény, amely a fogadásokon túl is bankjegyekben mérhető. (Főleg ha belegondolunk, hogy mennyi pénzt dobtunk már ki hasztalan fogyiszerekre.)

A másik hátulütő a veszteségélmény. Aki ugyanis nem nyer, elbukja a letétet, ami frusztrációt jelenthet, és válogatás nélküli zabálásba torkolhat. Ezt kiküszöbölendő ha fogadásra adjuk a fejünket, legyenek reális elvárásaink önmagunkkal szemben, így csökkentjük az anyagi bukás esélyét is.

Ami megfigyelhetően szárnyakat ad, az a csoport ereje. Ahol egy közös célért küzdenek az érintettek, ott a nagyobb kitartás is megjelenik, hiszen egymásnak is bizonyítani akarnak azzal, hogy versenyben tudnak maradni.

Egyébként meg azt gondolom, mindegy, hogy a pénznyeremény esélye vagy mások személyes sikerei visznek előre minket, a lényeg, hogy tisztában legyünk azzal, miért jó nap mint nap kitartani…

 

Ahol kipróbálhatod a fogadást:

https://www.healthywage.com/

http://www.dietbetter.com/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sulyveszto.blog.hu/api/trackback/id/tr546931119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

2013 (1) ajánló (1) alakbiográfia (1) alaktípusok (3) áldozatszerep (1) álomfal (1) bátorság (1) belső béke (1) bioritmus (1) body&mind (1) boldogság (1) bőrszépítés (1) búcsú (1) célkitűzés (1) céltudatosság (1) cikkajánló (1) coaching (8) csoda (1) cukor (1) cukoréhség (1) diéta (2) dietetikus (2) Dukan (1) edzésterv (1) egyensúly (2) ekcéma (1) elengedés (2) életérzés (2) életmódcoaching (3) életmódszemlélet (1) életmódtervezés (1) életmódváltás (10) életmód egyperces (1) elhízás (3) embodiment (1) energia (2) energiabomba (1) energiahiány (1) énidő (1) erőforrások (1) ész és szív (1) fehérjeturmix (1) félelem (1) felkészülés (4) fitnesztrendek2014 (1) fitspiration (1) fogadalom (1) fogyi-fogadás (1) fogyókúra (3) futás (2) GI diéta (1) globesity (1) google (1) gyakorlatok (3) gyaloglás (1) gyorsstratégiák (1) haslaposítás (7) határkezelés (1) hatékonyság (1) heidi (1) HeidiKlum (1) hizlalószokások (2) Horace Fletchert (1) hőségtippek (1) időmenedzsment (2) inspirációs eszközök (1) írásterápia (1) itt és most (1) játékos önismeret (1) jóga (1) karácsony (2) karrier (1) kazein (1) kérdések (1) komfortzóna (1) könyvajánló (1) korlátozóhiedelem (2) küldetéstudat (1) laktóz (1) lélektippek (1) lélektréning (5) lelkierő (1) lista (2) meghívó (1) megújulás (1) mentáltréning (4) mikulásbuli (1) minifogyi (1) minitréning (1) motiváció (11) narancsbőr (1) nassolás (2) Ne-Csináld-Lista (1) NőkLapja (2) nomilk (1) nyaralás (1) nyíltnap (1) olcsósport (1) önbizalom (2) öncoaching (2) önfegyelem (1) önfejlesztés (1) öngyógyítás (1) önismeret (5) önmarketing (1) önmotiváció (1) otthonitorna (1) paleo (1) pihenés (1) pilates (1) programajánló (1) puffadás (1) sebezhetőség (1) siker (5) stresszevés (1) stresszkezelés (3) súlycsökkentés (1) súlykontroll (1) súlylabda (1) súlytartás (1) súlyvesztőklub (4) Súlyvesztő Tréning (1) svédasztal (1) szabotőr gondolatok (1) személyiségfejlesztés (4) szenvedély (1) szeretetnyelvek (1) szerződés (2) SzexiHasProgram (8) szuperélelmiszerek (1) szuperképességek (1) szupervízió (2) tanácsadás (1) táplálkozás (11) táplálkozás-pszichológus (1) táplálkozás tévhitek (1) természetes testsúly (1) testedzés (8) Testőr (1) testtudat (1) tévhitek (1) túlevés (1) vágytabló (1) válság (1) változás (1) vonzástörvénye (4) William Banting (1) Címkefelhő

Archívum

Egyéb

süti beállítások módosítása