Életmódtervező Blog

SÚLYVESZTŐHELY

SÚLYVESZTŐHELY

TESTMOZGÁSSAL CSÖKKENTHETŐ A CSOKIFOGYASZTÁS!

2012. január 06. - ÉletmódCoach

Angol kutatók vizsgálatából az derült ki, hogy már a rövid ideig tartó testmozgás is kedvezően hat nassolási szokásainkra!

 

A kutatócsoport arra volt kíváncsi, miként hat a mindennapokba beiktatott rövid mozgás a csokifalókra. 78 (19-32 éves), 20-26-os testtömeg-indexű alanyt vizsgáltak. A kísérletben résztvevőket két csoportra osztották. Az egyik csoportnak szabad volt mozognia, míg a másik csoport nem végzett különösebb aktivitást. A vizsgálat közben különböző stresszes szituációknak is kitették az alanyokat.

 

Az eredmény: a mozgó csoport fele annyi csokoládét fogyasztott, mint a passzívabb csapat tagjai. Érdekes módon a stressz-szint nem, csak a testi aktivitás volt hatással a csoki fogyasztásra.

 

A kutatás jól mutatja, hogy a testedzés – akár csak egy rövid séta, esetleg pár nyújtógyakorlat munka közben – kedvezően befolyásolja az édesség utáni sóvárgást.

Tehát ha ellenállhatatlan vágyat éreznél a csoki nassolásra, ugorj talpra és mozgasd át magad néhány tornagyakorlattal vagy irány a szabadba!

 

Szolgálati közlemény J:

Következő Súlyvesztő Klub: JANUÁR 14. (szombat) 10 órától

Minden új tagot szeretettel várunk!

Ha csatlakoznál, kérlek, küldj egy mailt: joga.eletmod@gmail.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sulyveszto.blog.hu/api/trackback/id/tr53524356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

2013 (1) ajánló (1) alakbiográfia (1) alaktípusok (3) áldozatszerep (1) álomfal (1) bátorság (1) belső béke (1) bioritmus (1) body&mind (1) boldogság (1) bőrszépítés (1) búcsú (1) célkitűzés (1) céltudatosság (1) cikkajánló (1) coaching (8) csoda (1) cukor (1) cukoréhség (1) diéta (2) dietetikus (2) Dukan (1) edzésterv (1) egyensúly (2) ekcéma (1) elengedés (2) életérzés (2) életmódcoaching (3) életmódszemlélet (1) életmódtervezés (1) életmódváltás (10) életmód egyperces (1) elhízás (3) embodiment (1) energia (2) energiabomba (1) energiahiány (1) énidő (1) erőforrások (1) ész és szív (1) fehérjeturmix (1) félelem (1) felkészülés (4) fitnesztrendek2014 (1) fitspiration (1) fogadalom (1) fogyi-fogadás (1) fogyókúra (3) futás (2) GI diéta (1) globesity (1) google (1) gyakorlatok (3) gyaloglás (1) gyorsstratégiák (1) haslaposítás (7) határkezelés (1) hatékonyság (1) heidi (1) HeidiKlum (1) hizlalószokások (2) Horace Fletchert (1) hőségtippek (1) időmenedzsment (2) inspirációs eszközök (1) írásterápia (1) itt és most (1) játékos önismeret (1) jóga (1) karácsony (2) karrier (1) kazein (1) kérdések (1) komfortzóna (1) könyvajánló (1) korlátozóhiedelem (2) küldetéstudat (1) laktóz (1) lélektippek (1) lélektréning (5) lelkierő (1) lista (2) meghívó (1) megújulás (1) mentáltréning (4) mikulásbuli (1) minifogyi (1) minitréning (1) motiváció (11) narancsbőr (1) nassolás (2) Ne-Csináld-Lista (1) NőkLapja (2) nomilk (1) nyaralás (1) nyíltnap (1) olcsósport (1) önbizalom (2) öncoaching (2) önfegyelem (1) önfejlesztés (1) öngyógyítás (1) önismeret (5) önmarketing (1) önmotiváció (1) otthonitorna (1) paleo (1) pihenés (1) pilates (1) programajánló (1) puffadás (1) sebezhetőség (1) siker (5) stresszevés (1) stresszkezelés (3) súlycsökkentés (1) súlykontroll (1) súlylabda (1) súlytartás (1) súlyvesztőklub (4) Súlyvesztő Tréning (1) svédasztal (1) szabotőr gondolatok (1) személyiségfejlesztés (4) szenvedély (1) szeretetnyelvek (1) szerződés (2) SzexiHasProgram (8) szuperélelmiszerek (1) szuperképességek (1) szupervízió (2) tanácsadás (1) táplálkozás (11) táplálkozás-pszichológus (1) táplálkozás tévhitek (1) természetes testsúly (1) testedzés (8) Testőr (1) testtudat (1) tévhitek (1) túlevés (1) vágytabló (1) válság (1) változás (1) vonzástörvénye (4) William Banting (1) Címkefelhő

Archívum

Egyéb

süti beállítások módosítása