Életmódtervező Blog

SÚLYVESZTŐHELY

A SZÍV BÁTORSÁGA

2014. december 04. - ÉletmódCoach

"Számolatlan sebet, horzsolást kaptam, ám egy idő után már nem akartam takargatni őket. A részeim lettek, megtanítottak meglátni a lényeget és erősebbé tettek. Páncélt építettem, hogy aztán lebonthassam. Volt, hogy naponta háromszor vettem fel a páncélt és háromszor törtem szét." Életmód egyperces, ami ezúttal többperces lett. 

"Az ész figyelmeztet arra, mit kell elkerülnünk, de a szív mondja meg azt, hogy mit kell cselekednünk." (Joseph Joubert)

 

durchstarten.jpg

 

Az eszem az "okosabb", a szívem viszont az elszántabb, és SZÍVesebben vagyok néha elszánt, mint okos. Régebben óvatosabb voltam, manapság inkább ösztönösen cselekszem, és merészebbek a választásaim. És ahogy rátaláltam a bátorságomra, egyre inkább önmagam lettem.

Sokféle hatás ér. Minden nap. Ezekből (is) építkezem, alakulok, merítek.

Csodálatos dolog ott ülni a fehér fotelban - amiben oly sok példamutató személyiség foglalt helyet előttem -, attól pedig egyenesen libabőrös leszek, ha belegondolok, hogy másfél éve, amikor véletlenségből először kapcsoltam az ominózus műsorra, a lelkemben felsóhajtott egy óriás, aki azt kívánta, bárcsak egy napon majd ő is...

Mostanában teljesülésbe fogtak az álmaim. Néha azért is pislogok csodálkozva, mert közben kazalnyi volt a fájdalom, amivel meg kellett küzdenem, a lelkem messze járt a vágyaktól, de ott voltak, és utat törtek maguknak.

Évek óta a születés és a halál közötti hosszú hídon futkosok ide-oda, egyik végétől a másikig.

Bölcsödétől az onkológiáig.

Óvodától a gondozóházig.

Apró emberkék csillogó szemekkel. 

Kórtermek megváltásért esdeklő tekintetekkel.

Bontakozó értelem és zsugorodó, sápadt, már gyermekinek látszó testek.

Hűvös őszi napok különböző temetőkben, amelynek falain túl az élet ott zubog tovább.

Az élet, amelyben annyian szenvednek.

Most már tudom, hogy akinek nincs alkalma találkozni kicsi gyerekekkel, és nem látta még testközelből, milyen lehet a vég, az könnyebben süpped boldogtalanságba.

Mióta „ingázom”, én is jobban értek mindent. És kevésbé osztok lapot arra, hogy sírdogáljak. A pofonok ki lesznek utalva úgy is, meg akkor is, ha felállok és gyorsan leporolom magam. Megtanultam átkapcsolni. Ahol kell, ott mosolyogni, reprezentálni, hideg fejjel dönteni, de adni magamnak pillanatokat, amikor a fájdalom szabadon loboghat bennem. Mert a fájdalom, olyan, mint a tűz. Megperzsel és nyomot hagy. Kiben így, kiben úgy. Sokszor egy betegség formájában. Tudom, miről beszélek, és tudom azt is, milyen úgy átvergődni a napokon, hogy erősnek kell látszanod, miközben a tested kifarolna a játékból, és szinte ordítaná, hogy vedd már észre magad! Fékezz, állj meg, gondold újra, mert különben baj lesz!

Én sokszor inkább attól féltem, hogy elárulnak a szemem alatti mély karikák, és magam sem értettem, mit és kinek akarok még bizonyítani. Csodálatos érzés, amikor túl a mély beszélgetéseken, a fantasztikus csoportokon, a munkával töltött éjjeleken, az elmúlás bús érzetén és a határaim feszegetésén egyszer csak kigyúlnak a fények, és a fehér fotelban hirtelen megérzem a végtelen erőt önmagamban. Ha csak pillanatokra is…

Az út néha azért nehéz, mert egyedül kell végigmennünk rajta.   

Mindannyiunknak egyedül kell megtalálnunk azt, amit keresünk az életben. Lehetnek segítőink, tanítóink, mestereink - de a fontos pillanatokban mindig egyedül vagyunk. És aki ettől megretten, vagy önsajnálatba süpped, az nem fog tudni előrébb lépni a saját maga kijelölte úton. Ehhez kellenek azok a tapasztalások, amelyeket sokszor sorsrombolónak látunk, holott éppen azért jönnek, hogy építsenek bennünket. Számolatlan sebet, horzsolást kaptam (szó szerint is), ám egy idő után már nem akartam takargatni őket. A részeim lettek, megtanítottak meglátni a lényeget és erősebbé tettek. Páncélt építettem, hogy aztán lebonthassam. Volt, hogy naponta háromszor vettem fel a páncélt és háromszor törtem szét. 

 

 

Az elmúlt napokban összeért a fájdalom, az emlékezés, az emelkedés és az öröm bennem. Ezt nem lehet ész-üzemmódba végigcsinálni, ehhez a szív is kell. És közben jó látni, hogy körülöttem egyre többen kapcsolnak át ész-üzemmódból szív-üzemmódba, jó tapasztalni, hogy a helyemen és jó emberek között vagyok, pedig 1-2 éve még féltem, hogy magamra maradok az újratervezésben.

Mindig legyen bátorságod a szívedre hallgatni!

 

(Korábbi életmód egyperceseimet a facebook oldalon találod, de előbb-utóbb ide is felpakolom őket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://sulyveszto.blog.hu/api/trackback/id/tr476956961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

2013 (1) ajánló (1) alakbiográfia (1) alaktípusok (3) áldozatszerep (1) álomfal (1) bátorság (1) belső béke (1) bioritmus (1) body&mind (1) boldogság (1) bőrszépítés (1) búcsú (1) célkitűzés (1) céltudatosság (1) cikkajánló (1) coaching (8) csoda (1) cukor (1) cukoréhség (1) diéta (2) dietetikus (2) Dukan (1) edzésterv (1) egyensúly (2) ekcéma (1) elengedés (2) életérzés (2) életmódcoaching (3) életmódszemlélet (1) életmódtervezés (1) életmódváltás (10) életmód egyperces (1) elhízás (3) embodiment (1) energia (2) energiabomba (1) energiahiány (1) énidő (1) erőforrások (1) ész és szív (1) fehérjeturmix (1) félelem (1) felkészülés (4) fitnesztrendek2014 (1) fitspiration (1) fogadalom (1) fogyi-fogadás (1) fogyókúra (3) futás (2) GI diéta (1) globesity (1) google (1) gyakorlatok (3) gyaloglás (1) gyorsstratégiák (1) haslaposítás (7) határkezelés (1) hatékonyság (1) heidi (1) HeidiKlum (1) hizlalószokások (2) Horace Fletchert (1) hőségtippek (1) időmenedzsment (2) inspirációs eszközök (1) írásterápia (1) itt és most (1) játékos önismeret (1) jóga (1) karácsony (2) karrier (1) kazein (1) kérdések (1) komfortzóna (1) könyvajánló (1) korlátozóhiedelem (2) küldetéstudat (1) laktóz (1) lélektippek (1) lélektréning (5) lelkierő (1) lista (2) meghívó (1) megújulás (1) mentáltréning (4) mikulásbuli (1) minifogyi (1) minitréning (1) motiváció (11) narancsbőr (1) nassolás (2) Ne-Csináld-Lista (1) NőkLapja (2) nomilk (1) nyaralás (1) nyíltnap (1) olcsósport (1) önbizalom (2) öncoaching (2) önfegyelem (1) önfejlesztés (1) öngyógyítás (1) önismeret (5) önmarketing (1) önmotiváció (1) otthonitorna (1) paleo (1) pihenés (1) pilates (1) programajánló (1) puffadás (1) sebezhetőség (1) siker (5) stresszevés (1) stresszkezelés (3) súlycsökkentés (1) súlykontroll (1) súlylabda (1) súlytartás (1) súlyvesztőklub (4) Súlyvesztő Tréning (1) svédasztal (1) szabotőr gondolatok (1) személyiségfejlesztés (4) szenvedély (1) szeretetnyelvek (1) szerződés (2) SzexiHasProgram (8) szuperélelmiszerek (1) szuperképességek (1) szupervízió (2) tanácsadás (1) táplálkozás (11) táplálkozás-pszichológus (1) táplálkozás tévhitek (1) természetes testsúly (1) testedzés (8) Testőr (1) testtudat (1) tévhitek (1) túlevés (1) vágytabló (1) válság (1) változás (1) vonzástörvénye (4) William Banting (1) Címkefelhő

Archívum

Egyéb