Életmódtervező Blog

SÚLYVESZTŐHELY

SÚLYVESZTŐHELY

MILYEN A JÓ FOGYÓKÚRA 2014-BEN?

2014. június 23. - ÉletmódCoach

diet_1.jpg

 

Van, ami nem változik, hiszen mi nők több mint egy évezrede küzdünk a kilókkal. Megannyi csábító és elsőre is rémisztő módszer után napjainkra kiderült, hogy egységes sikerrecept nem létezik, a leginkább testhezálló programokat maga az élet írja, a jó fogyási terv pedig sokkal több, mint előírt étkezések sora.

 

 

 

Kamasz koromban még gépelt papírokon, fénymásolva jártak körbe az éppen tutinak számító diéták. Emlékszem, az egyikben például tojást kellett megamennyiségben fogyasztani, olykor kombinálva más élelmiszerekkel. Sosem próbáltam ki.

Az első megörökített fogyókúrás terv William Banting nevéhez fűződik, aki súlyos elhízása miatt kérte dr. William Harvey segítségét, aki lisztben és cukorban szegény étrendet írt elő számára. Az alacsony szénhidráttartalmú étrenddel Banting egy év alatt 25 kilót fogyott, ami annyira fellelkesítette, hogy 1862-ben megírta a világ első fogyókúrás könyvét. A 19. század legnagyobb fogyókúrás gurujaként Horace Fletchert szokás emlegetni, aki „A nagy rágcsáló“ néven híresült el, mivel azt hirdette, hogy a jobb emészthetőség érdekében mindent harminckétszer kell megrágnunk, mielőtt lenyelnénk.

Az utóbbi években már olyan sebességgel váltják egymást a trendek, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. És persze választani is egyre nehezebb...

 

Több tudományos hátteret várunk el

A kilencvenes években a csontsoványság ideálja magával hozta a „koplaló diétákat”, amelyek alig jelentettek kalória-bevitelt. Máig problémát jelent, hogy a hiedelemmel ellentétben a túlsúlyos emberek jó része kevesebbet eszik, mint amennyi a tényleges energiaszükséglete. Ettől aztán lelassul az anyagcsere, a szervezet pedig mindent gondosan elraktároz.  

Napjainkban a fehérjedús, szénhidrátszegény diéták a slágerek, vagyis a szénhidrát lett az ősellenség, pedig a szervezetünknek szüksége van komplex szénhidrátokra - teljes kiőrlésű pékárukra, gyümölcscukorra.

Jó hír, hogy egyre kevesebb szélsőséges és megalapozatlan diéta kerül az említett google toplistára. Ezt támasztja alá Tihanyi András dietetikus is: „Már kevesebben folyamodnak a káposztaleves-kúrához és más értelmetlen módszerekhez. Az információs csatornák sokszínűségének köszönhetően egyre jobban tájékozódunk a lehetőségekről, több tudományos hátteret várunk el a módszerektől. Ugyanakkor sok divatos fogyókúra máig tudományos alátámasztást keres, így például az idősávos étkezés, a 90 napos diéta vagy a paleolit étrend is.”

Hogy éppen mi a népszerű, arról a Google árulkodik. Világszinten már kicsúszott a top 10-ből a 90 napos diéta, nálunk viszont a legtöbb keresést kapta a paleo előtt. Továbbra is hajszoljuk a gyors sikert ígérő villámdiétákat, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az élmezőnybe került a 13 napos diéta is, ami 8 kilogrammos fogyást ígér. (igen, mindössze 13 nap alatt) Világviszonylatban egyébként 2012-ben még a glikémiás indexen, vagyis az egyes élelmiszerek vércukoremelő hatására épülő GI diéta volt a legnépszerűbb, ott követte a Dukan-diéta és a 3. helyen állt a paleolit.  A „How to” listán a 8. helyet foglalta el a „Hogyan fogyjunk hasból?”, tavaly viszont már a 3. helyen állt a „Hogyan fogyjak le?” téma, amely még a „Hogyan kell csajozni?” kérdéskört is megelőzte.

A Today’s Dietitian amerikai, táplálkozással foglalkozó magazin 500 dietetikus véleményét kérdezte meg az idei várható trendről. A tanácsadók kétharmada úgy gondolta, hogy 2014-ben a gluténmentes táplálkozás válik majd divattá, hiszen egyre többször hallani arról, hogy a liszt fogyasztása kártékony az egészségünk szempontjából. Emellett egyre többen küzdenek kellemetlen tüneteket okozó glutén-érzékenységgel, amely sokszor csak felnőttkorban alakul ki.

 

Mitől tűnik hitelesnek egy módszer?

Szükség van az elhízás kezelésére, hiszen itthon – akárcsak az Európai Unióban – a 15 év feletti népesség több mint fele súlyfelesleget cipel magán. Gyányi Andrea táplálkozás-pszichológus szerint a szezonalitás is meghatározza, hogy éppen mit választunk. Télen például népszerű a savanyú káposzta vagy az ananászdiéta, tavasszal szívesen léböjtölünk, nyáron pedig a szőlő és a dinnye szokott futni. Gyakran nyúlunk vissza azokhoz a módszerekhez is, amelyek egyszer már beváltak, de leginkább az aktuális trendek befolyásolják a választásunkat. „Amikor valamiről sokat hallunk, érvénybe lép az ismerősségi trend, attól függetlenül, hogy nincs semmilyen személyes tapasztalatunk róla. Szintén befolyásoló tényező, ha egy számunkra fontos referenciaszemély ajánlja nekünk. Itt nagyon fontos a hitelesség, az, hogy fel tudjunk nézni az illetőre vagy a szakértőt lássuk meg benne.”

A dietetikus által említett tudományos háttérhez való vonzódáshoz Andrea is tud kapcsolódni: „Végeztek olyan szociálpszichológiai kutatásokat, hogy ha valakit tudományosabbnak hiszünk, jobban hagyatkozunk rá. Így hát egy megbízható, hiteles személy könnyebben el tud adni egy diétát. Mindenesetre érdemes megőrizni a gyanakvásunkat. Járjunk nyitott szemmel és ne fogadjunk el mindent igaznak.”

 

Jó ütemben fogyni

Hacsak nem egészségügyi okokból kényszerülünk diétázni, a korlátok közé szorítottság, a szabályok sokasága előbb-utóbb kedvünket szegi. A legtöbben kihúzzák valahogy az előírt program végéig, de alig várják már, hogy visszatérhessenek a régi étrendjükhöz, amitől persze visszahíznak, és máris szavatolva a csalódás.

„Olyan étrendet válasszunk, amelyet hosszú ideig tudunk tartani – javasolja a táplálkozás- pszichológus. - Például ha egy diéta miatt űzzük az étrendünkből az édességet, akkor folyamatos csábításnak leszünk kitéve, és minden lopott falatnál azt érezzük majd, hogy csalunk. Ettől egyre rapszodikusabbá válunk, végül felhagyunk az egésszel. Az életmódváltáshoz kell egyfajta pozitív lelki hozzáállás, amit nehezebb kialakítani, mint hinni a gyors sikereket ígérő szuperdiétáknak. Egy diéta akkor jó, ha megfelelő ütemben segíti a fogyást és nem zsigereli ki a szervezetet. A szemléletváltás egyébként már a médiában is érzékelhető, egyre több helyen kerül előtérbe az életmódváltás. Ez kedvező fordulat, mert a sajtónak és a televíziónak igen nagy hatalma van a diéta választásban.”

 

Tálcán érkező motiváció

Gombamód terjednek a világhálón az úgy nevezett fitspiration blogok, amelyekben a zörgő csontok pátosza helyett a valós teljesítmény jelenik meg értékként, és nem az a sokakat tévútra vezető üzenetet, miszerint erőfeszítések nélkül is búcsút inthetünk a zsírpárnáinknak.

A meglehetősen nagy kínálatban kedvünkre válogathatunk, ötleteket meríthetünk, sorstársakra találhatunk, de új szokásainkat nekünk kell beilleszteni a mindennapjainkba. Egyre azonban nem árt vigyázni; ha zöldfülűek vagyunk a testedzés világában, eleinte érdemes a netes tartalmakon kívül valós személyek (edző, életmód coach, régóta sportoló barát) tapasztalataira, útmutatásaira támaszkodnunk.

Sok kutatást végeztek már arról, mennyire válhat támogatónkká a legnagyobb közösségi háló a fogyókúra idején. A változásukat, örömüket, nehézségeiket posztolók állítólag jobban fogynak, hiszen a közösségi média akkor is támogatónkká válik, ha a barátainknak és a családtagjainknak más kihívásokkal kell megküzdeniük és ezért nem tudnak segítséget nyújtani nekünk. Itt utat találhatunk a sorstársakhoz, tapasztalatokat cserélhetünk és ösztönözhetjük egymást.

Minden életmódváltásnál fontos, hogy kellő önismerettel, önelfogadással és megalapozott elméleti tudással vágjunk bele. Igen, ez utóbbi sem elhanyagolható: tájékozódnunk kell és rendbe kell tennünk a lelkünket ahhoz, hogy sikerrel vehessük az akadályokat. Nagy mázlink van ebben, hiszen ma igazán széles már az az ismeretanyag, amelyet felhasználhatunk a siker érdekében. De ne feledjük, a legjobb fogyókúrákat mindig az élet írja, hiszen az fog igazán beválni, amit hosszú távon tartani tudunk, és velünk együtt időről időre megújulni képes.

 

(A teljes cikk a Nők Lapja Évszakok tavaszi számában jelent meg.)

A bejegyzés trackback címe:

https://sulyveszto.blog.hu/api/trackback/id/tr256404105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

2013 (1) ajánló (1) alakbiográfia (1) alaktípusok (3) áldozatszerep (1) álomfal (1) bátorság (1) belső béke (1) bioritmus (1) body&mind (1) boldogság (1) bőrszépítés (1) búcsú (1) célkitűzés (1) céltudatosság (1) cikkajánló (1) coaching (8) csoda (1) cukor (1) cukoréhség (1) diéta (2) dietetikus (2) Dukan (1) edzésterv (1) egyensúly (2) ekcéma (1) elengedés (2) életérzés (2) életmódcoaching (3) életmódszemlélet (1) életmódtervezés (1) életmódváltás (10) életmód egyperces (1) elhízás (3) embodiment (1) energia (2) energiabomba (1) energiahiány (1) énidő (1) erőforrások (1) ész és szív (1) fehérjeturmix (1) félelem (1) felkészülés (4) fitnesztrendek2014 (1) fitspiration (1) fogadalom (1) fogyi-fogadás (1) fogyókúra (3) futás (2) GI diéta (1) globesity (1) google (1) gyakorlatok (3) gyaloglás (1) gyorsstratégiák (1) haslaposítás (7) határkezelés (1) hatékonyság (1) heidi (1) HeidiKlum (1) hizlalószokások (2) Horace Fletchert (1) hőségtippek (1) időmenedzsment (2) inspirációs eszközök (1) írásterápia (1) itt és most (1) játékos önismeret (1) jóga (1) karácsony (2) karrier (1) kazein (1) kérdések (1) komfortzóna (1) könyvajánló (1) korlátozóhiedelem (2) küldetéstudat (1) laktóz (1) lélektippek (1) lélektréning (5) lelkierő (1) lista (2) meghívó (1) megújulás (1) mentáltréning (4) mikulásbuli (1) minifogyi (1) minitréning (1) motiváció (11) narancsbőr (1) nassolás (2) Ne-Csináld-Lista (1) NőkLapja (2) nomilk (1) nyaralás (1) nyíltnap (1) olcsósport (1) önbizalom (2) öncoaching (2) önfegyelem (1) önfejlesztés (1) öngyógyítás (1) önismeret (5) önmarketing (1) önmotiváció (1) otthonitorna (1) paleo (1) pihenés (1) pilates (1) programajánló (1) puffadás (1) sebezhetőség (1) siker (5) stresszevés (1) stresszkezelés (3) súlycsökkentés (1) súlykontroll (1) súlylabda (1) súlytartás (1) súlyvesztőklub (4) Súlyvesztő Tréning (1) svédasztal (1) szabotőr gondolatok (1) személyiségfejlesztés (4) szenvedély (1) szeretetnyelvek (1) szerződés (2) SzexiHasProgram (8) szuperélelmiszerek (1) szuperképességek (1) szupervízió (2) tanácsadás (1) táplálkozás (11) táplálkozás-pszichológus (1) táplálkozás tévhitek (1) természetes testsúly (1) testedzés (8) Testőr (1) testtudat (1) tévhitek (1) túlevés (1) vágytabló (1) válság (1) változás (1) vonzástörvénye (4) William Banting (1) Címkefelhő

Archívum

Egyéb

süti beállítások módosítása