Életmódtervező Blog

SÚLYVESZTŐHELY

SÚLYVESZTŐHELY

FITNESZTRENDEK 2014

2014. január 14. - ÉletmódCoach

Úgy tűnik, a zumba és sztep-aerobik már nem tartoznak a legdivatosabb óratípusok közé. Idén új kihívások várnak rád! Az American College of Sports Medicine (ACSM) 3800 fitneszprofi bevonásával készített kutatása szerint 2014-ben új szelek fújnak majd – persze kérdés, hogy ezek a szelek nálunk mikor éreztetik majd hatásukat.

 

newbody2014.jpg

 

Meglepő módon több klasszikus is kicsúszott a top 20-ból, így a spinning és a fitball labdás órák is. Az élen a magas intenzitású intervall edzés (High Intensity Intervall - HIIT) végzett. A HIIT nagy erőkkel tört be az amerikai fitnesztermekbe, és népszerűségét minden bizonnyal a krónikus időhiánynak is köszönheti, hiszen akinek valóban fontos a teste karbantartása, az 30 percet biztosan kiszakít a napjából a mozgásra. Rövid ugyan, viszont kőkemény: extrém intenzív szakaszok és rövid pihenőfázisok váltják egymást. (Ilyen edzéstípus például a crossfit vagy a tabata.) Dobogós lett továbbá a saját testes tréning, amely egyáltalán nem új keletű, hiszen évszázadok óta használjuk az állóképesség növelésére, az alak formálására. Népszerűségét valószínűleg egyszerű kivitelezhetőségének, „eszközigénytelenségének” köszönheti. Hidd el, nem csak fekvőtámasz létezik, sok remek gyakorlat kombinálható! Nem sokkal maradt le a súlyzós tréning sem – a gépek és eszközök tárháza egyre bővül. Jó helyen végzett az itthon is egyre népszerűbb funkcionális tréning (pl.: TRX), amely a mindennapi kihívásokra készíti fel a testet – fejleszti az izomzatot, növeli az állóképességet és a koordinációt.  

 

Előnyben a komplex megoldások

Sokaknak igénye van a személyre szabott figyelemre, amit egy tömeges órán nem igazán kaphatnak meg. Amerikában nagy népszerűségnek örvendenek a csoportos személyi edzések, ahol 2-4 fő dolgozik egy időben az edzővel, így megkapják az igényelt motivációt és a pénztárcájukat is kímélhetik. Ami meglepő, hogy tavaly a 14. helyre csúszott vissza a jóga, idén azonban az előrejelzés szerint ismét hódítani fog sokszínűségével.

Kint egyre nagyobb figyelmet fordítanak a gyermekkori és a serdülőkori elhízás megelőzésére, valamint az időskori mozgásprogramokra. Én itthon kevés ilyen törekvéssel találkozom, de azért van fejlődés – különösebben a fiatalabb korosztályok tekintetében. Szintén toplistás a munkahelyi egészségfejlesztés, felismervén, hogy a test karbantartása növeli a munkahelyi teljesítményt. Ezt követi a sorban a core tréning, amely a tartóizmok fejlesztését szolgálja, de míg 2007 és 2010 között a top 5-ben volt, most csak a 13. helyen végzett. Az első 20-ban szerepel a HIIT-el hasonlóságokat mutató köredzés is, bár intenzitásában nem éri be a győztest. Jól látható a felmérésből, hogy kiszorultak viszont a táncos, koreografált edzések, amit én személy szerint sajnálok, még ha jó ideje nem is fordultam meg ilyen órán. Azt én is érzékelem, hogy sokaknak nyűg a lépések elsajátítása, és inkább az egyszerűbb felépítésű tréningek felé hajlanak.

 

Eddzd a tested, nyerd meg az elméd!

Aminek nagyon örvendek, hogy a 17. helyre ért a Wellness Coaching, ami integrálja az edző és a coach eszköztárát. Érdekesség, hogy a coach elnevezés is a sportból származik. A terapeuták az élsportolók körében használt mentális technikákat építették be az önismeret-fejlesztő programokba. Ahogy egy jó edző is, úgy a coach is támogatóként és egyfajta irányjelzőként van jelen. A különbség leginkább abban áll, hogy egy tréner megmondja, melyik gyakorlatból mennyit csinálj, a coach viszont nem ad kész recepteket, inkább abban segít, hogy a saját vágyaidat és igényeid szem előtt tartva válts életmódot vagy járj el az edzésekre. Tulajdonképpen egyfajta lelkierő-növelő tréner! Jó érzékelni, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a mentális technikák is, hiszen a legtöbb sportgyőzelem is inkább az elme, mint a test diadala. (De leginkább is-is.) Emiatt szeretem a Body&Mind tréninget is – megdolgoztatja a testet, de ad egy kis simogatást a léleknek is, és abban segíti a vendégeket a kemény edzésmunka után, hogy kicsit elmerüljenek önmagukban. Nekem például remek ötleteim szoktak születni utána, így hát kreativitás-fejlesztőnek sem rossz.

Azokban a sikeres életmód változtatókban, akikkel pályafutásom során találkoztam, egy dolog biztosan közös volt: sosem veszítették szem elől a céljukat és folyamatosan használták azt a mentális eszköztárat, amellyel legyőzték a kényelmességet és a halogatást, és képesek voltak átlépni a saját maguk által teremtett korlátokon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sulyveszto.blog.hu/api/trackback/id/tr255758121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

2013 (1) ajánló (1) alakbiográfia (1) alaktípusok (3) áldozatszerep (1) álomfal (1) bátorság (1) belső béke (1) bioritmus (1) body&mind (1) boldogság (1) bőrszépítés (1) búcsú (1) célkitűzés (1) céltudatosság (1) cikkajánló (1) coaching (8) csoda (1) cukor (1) cukoréhség (1) diéta (2) dietetikus (2) Dukan (1) edzésterv (1) egyensúly (2) ekcéma (1) elengedés (2) életérzés (2) életmódcoaching (3) életmódszemlélet (1) életmódtervezés (1) életmódváltás (10) életmód egyperces (1) elhízás (3) embodiment (1) energia (2) energiabomba (1) energiahiány (1) énidő (1) erőforrások (1) ész és szív (1) fehérjeturmix (1) félelem (1) felkészülés (4) fitnesztrendek2014 (1) fitspiration (1) fogadalom (1) fogyi-fogadás (1) fogyókúra (3) futás (2) GI diéta (1) globesity (1) google (1) gyakorlatok (3) gyaloglás (1) gyorsstratégiák (1) haslaposítás (7) határkezelés (1) hatékonyság (1) heidi (1) HeidiKlum (1) hizlalószokások (2) Horace Fletchert (1) hőségtippek (1) időmenedzsment (2) inspirációs eszközök (1) írásterápia (1) itt és most (1) játékos önismeret (1) jóga (1) karácsony (2) karrier (1) kazein (1) kérdések (1) komfortzóna (1) könyvajánló (1) korlátozóhiedelem (2) küldetéstudat (1) laktóz (1) lélektippek (1) lélektréning (5) lelkierő (1) lista (2) meghívó (1) megújulás (1) mentáltréning (4) mikulásbuli (1) minifogyi (1) minitréning (1) motiváció (11) narancsbőr (1) nassolás (2) Ne-Csináld-Lista (1) NőkLapja (2) nomilk (1) nyaralás (1) nyíltnap (1) olcsósport (1) önbizalom (2) öncoaching (2) önfegyelem (1) önfejlesztés (1) öngyógyítás (1) önismeret (5) önmarketing (1) önmotiváció (1) otthonitorna (1) paleo (1) pihenés (1) pilates (1) programajánló (1) puffadás (1) sebezhetőség (1) siker (5) stresszevés (1) stresszkezelés (3) súlycsökkentés (1) súlykontroll (1) súlylabda (1) súlytartás (1) súlyvesztőklub (4) Súlyvesztő Tréning (1) svédasztal (1) szabotőr gondolatok (1) személyiségfejlesztés (4) szenvedély (1) szeretetnyelvek (1) szerződés (2) SzexiHasProgram (8) szuperélelmiszerek (1) szuperképességek (1) szupervízió (2) tanácsadás (1) táplálkozás (11) táplálkozás-pszichológus (1) táplálkozás tévhitek (1) természetes testsúly (1) testedzés (8) Testőr (1) testtudat (1) tévhitek (1) túlevés (1) vágytabló (1) válság (1) változás (1) vonzástörvénye (4) William Banting (1) Címkefelhő

Archívum

Egyéb

süti beállítások módosítása